Sophie: *Lássuk Sophie, mit kezdesz magaddal…*

Sophie: *Ettől a sminktől most kábé két kilóval lettem nehezebb…*
Kopp-kopp
Sophie: Gyere!

Peter: Sophie ezt nem fogo… Wow! Ez aztán… ömm… rózsaszín.
Sophie: Üdv a világomban!

Peter: Valahogy, olyan furcsa vagy… Levágattad a hajad?
Sophie: Haha… Nagyon vicces.
Peter: Komolyan, mi ez az öltöző? Külön neked így átalakítottak egy helységet?
Sophie: Ezzel járul hozzá anyám az előadáshoz, kárpótlásul, amiért nem tud eljönni.
Peter: Értem. És az a ruha a sarokban? Csak mert feltételezem nem az lesz a báli ruhád.
Sophie: Az első fellépésemen volt rajtam. A rendes ruhám az szekrényben van fölakasztva.
Peter: Mutasd!
Sophie: Nem-nem! Nem láthatod. Az ilyen ruhákat az alkalom előtt nem láthatják.

Sophie: Hamupipőkének szerinted milyen haj kell?
Peter: Nem vagyok fodrász! … De talán tudok segíteni.
Sophie: Akkor gyerünk!
Peter: Persze fenség…
Sophie: Amúgy miért jöttél?
Peter: Jaj, teljesen kiment a fejemből! Képzeld! Ledózerolták az óvodát! Mit szólsz ehhez a masnihoz?

Sophie: Micsoda? De hiszen… Tegnap még ott állt sértetlenül.
Peter: Tudom. Ma reggel visszamentem, hogy körülnézzek kicsit, aztán megláttam félig lerombolva egy csomó munkással.

Sophie: Ó, de hát ez…
Peter: Várj… Viszont utána elmentem ahhoz a házhoz, és kutakodtam. Szerinted mit találtam?
Sophie: Aladdin csodalámpását?
Peter: Egy levelet, nekem címezve.
Sophie: Mi… Mi volt a levélben?
Peter: „Változott a terv, ma este várlak a templomnál.”
Sophie: Ennyi?
Peter: Ja… Figyelj, nekem el kell mennem. Ha nem érnék vissza kezdésre, találj ki valamit! Végső esetben beugrik az öcsém.

Sophie: Te most hülyéskedsz? Veled megyek!
Peter: Sophie, ez nem hiszem, hogy…
Sophie: Átöltözök, és hagyok egy levelet. Kint várj meg!
Peter: Oké, de remélem tisztában vagy vele, hogy kábé úgy festesz, mint egy Barbie baba.
Sophie: Haha!

Peter: Tyűűű… Na most aztán…
Sophie: Ne mondj semmit!
 

Caroline: Valami azt súgja nekem, hogy ez itt Sophie öltözője.

Caroline: Hé Sophie, jöttünk megnézni mi va… Sophie?

Jason: Mi ez?
Caroline: „Kedves Cari és Jason! Sajnálatos módon, halaszthatatlanul el kellett menjünk valahova, és előfordulhat, hogy nem érünk vissza az előadásra. Ez esetben kéz- és lábtörést! Aláírás: Sophie és Peter… Utóirat: Cari a ruhámat megtalálod a szekrényben. 

Jason: Mi a jóságos?!

Caroline: Úristen! Ez valami förtelmes… Miért nem dekkol Hamupipőke egyből báliruhába?

Jason: Csak ne beszélj! Nem te nézel ki úgy, mint egy manó.

Mrs. Martin: Áh, Rosi drágám csodálatosan nézel ki!
Rose: Köszönöm tanárnő, maga is.
Mrs. Martin: Mondd csak, nem láttad valahol Sophieékat? Még kéne velük beszéljek.

Rose: Szerintem keresse őket valami eldugott helyen, biztos együtt vannak.
Mrs. Martin: Tessék?
Rose: Semmi. ^^

Mrs. Martin: Hát jó, végülis mindegy… a főpróbán is rendbe ment minden, megnézem, hogy áll a közönség. Neked is sok sikert Rosikám!
Rose: Köszönöm tanárnő. *Rosikám…-.-*

Sophie: Nem kéne itt lennünk.
Peter: De most már itt vagyunk…

Sophie: Be is fogunk menni?
Peter: Még szép, hogy bemegyünk.

Sophie: Tudod, most épp a színfalak mögött kéne, még utoljára átbeszéljük a forgatókönyvet.
Peter: Tudom, de jól megleszünk itt is. Majd kárpótollak, hogy ha nem érünk vissza.

Caroline: Oké, tudod miről szól a darab?
Jason: Valamikor 5 éves koromban láttam a mesét úgy, hogy ja.

Caroline: Szóval, Hamupipőke egy szegény lány, egér barátokkal, el akar menni a bálba, van neki egy tündér keresztanyja, elhagyja a cipőjét és boldogan élnek, amíg meg nem halnak.
Jason: Ahaaaaa…

Caroline: És csak, hogy tisztázzuk… Én vagyok Hamupipőke.
Jason: De akkor én ki vagyok?
Caroline: Te vagy a herceg.

Jason: Hajolj meg előttem!
Caroline: Jason! vedd komolyan!

Sophie: Idejét sem tudom már mikor voltam utoljára templomban!
Peter: Remek, mindjárt ránk sötétedik.
Sophie: És most mit csinálunk?
Peter: Várunk.

Sophie: Olyan furcsán érzem magam.
Peter: Rosszul vagy?
Sophie: Nem, nem… csak ez a helyzet. Gondolj bele!
Peter: Hogy érted?
 

Sophie: Már egyszer mondtam, mikor próbáltunk nálad. Hogy kezdtük és, hogy végeztük… Úgy érzem mintha teljesen megváltoztam volna, de közbe mégsem.
Peter: Nem változtál te semmit, csupán a körülmények. Mármint… Megváltozott a viselkedésünk egymással. Megismertelek, és akármennyire, is -különösen most-  úgy nézel ki, mint egy Barbie, valójában nem vagy az.

Peter: Gondoskodó vagy és kalandvágyó. Tehetséges vagy, és kétségkívül a drámakirálynő.
Sophie: Jó-jó… Most már elég lesz. Amúgy meg, sajnálom. Tényleg. Azt ahogyan régebben gondoltam rád, hogy elküldtelek melegebb éghajlatra meg… Tudod.
Peter: Nincs rajta mit sajnálnod. Az is te voltál.

Sophie: Témaváltás… Valamit nem értek. Akarom mondani, alig értek valamit, de zavaros minden. Az nap éjjel, mikor nálatok aludtunk, kísérteties dolgok történtek. Mintha, minden onnan kezdve földöntúli lett volna. Most meg már mintha csak valaki szórakozna velünk.
Peter: Hát ilyen az élet. Napról- napra más és más dolgok történnek velünk. Könnyen meg lehet tehát, hogy tényleg történtek kíséreties dolgok, amiknek semmi közük az utána történtekhez… de igen könnyen meg lehet, hogy van összefüggés minden között, csak nem látjuk.

Peter: Mondtam már, hogy úgy festesz, mint egy Barbie baba?
Sophie: Ige Peter, mintha említetted volna. Tudod összefüggést valóban nem látok, de valami mást mögöttünk igen.

Rose: Bred! Te meg mit csinálsz itt?
Bred: Jöttem megnézni mi van veled.
Rose: Bosszankodom.

Bred: Kár, pedig ehhez a gyönyörűséghez nem áll jól a bosszankodás.
Rose: Oké, akkor befejeztem.

Bred: Nem tudod merre találom meg Sophiet? Gondolom jól jön neki egy kis bíztatás.
Rose: Az előbb őt kereste Mrs. Martin is. Nem tudom merre lehet, de van egy sejtésem miszerint valahol Peterrel hetyegnek.
Bred: Hehhe.
Rose: Tényleg, van egy kérdés, ami már régóta foglalkoztat. Hogy-hogy te nem jelentkeztél a darabba?

Bred: Most hülyéskedsz? Azt hittem ez egyértelmű.
Rose: Hmm??
Bred: Tudod, van némi előnye, ha jóba vagy a tanárokkal. Már rég a meghallgatás előtt tudtam, hogy a Hamupipőke lesz a darab, így eszem ágában sem volt jelentkezni.
Rose: Micsoda? És, hogy-hogy nem szóltál Sophienak?
Bred: Pont ezért, ami történt. Egyből sejtettem, hogy Hamupipőkének lesz egy hercege és gondoltam Sophienak nem árt. Az volt a tervem, hogy összeboronálom Peterrel.
Rose: De hát minek? Mellesleg megjegyzem jó ötlet.
Bred: Nem igaz te nem látod. Gondolj csak például a téli bulira! Szerinted miért nem volt kedve eljönni Sophienak? Mégis ki ülne szívesen a padon nézelődve, miközben a barátai …?
Rose: Oké, értem.

Bred: Az mondjuk nem volt tervbe, hogy Peter és Jason testvérek, de miután kibékültek úgy láttam talán még jobb lehet a dolog. Szerintem kitűnően megleszünk hatan is.
Rose: Te kis sunyi…
Bred: Ne bókolj!
Rose: Na sipirc! Keress magadnak valami jó helyet, a végén még állnod kell. Mindjárt kezdés van!
Bred: Jó-jó, csak…

Rose: Erre valóban szükség volt, de most már tényleg szaladj! Majd az előadás után gondolom úgyis ünnepelni fogunk a bandával!
Bred: Ezt akartam hallani. Na szia!

Peter: Mit szeretne?
Sophie: Ki maga?

? : Miért mondanám el, hogy ki vagyok?
Sophie: Ömm… Hogy tudjuk?
? : Nagyon vicces Sophie. Sajnálom, már így is túl sokat tudtok, el kell, hogy búcsúzzunk egymástól.
Peter: Rendben, viszlát!
? : Sajnos nem ilyen egyszerű… Meg fogtok halni, rövid időn belül, köszönjetek el egymástól!

Peter: Menj Sophie, szaladj!

Sophie: *Elkezdtem futni az egyik torony lépcsője felé. Többször is megfordult a fejemben, hogy visszamegyek, hiszen mit tud Peter egyedül kezdeni ezzel gyilkos hajlamú fószerrel? Minek kellünk mi neki? Túl sokat tudunk? Abszolút nem tudunk semmit. Istenem add, hogy ezt túléljük!*

Sophie: *Nem tudom, hogy hoztam össze… Bizonyára, mint mindig, most is megbotlottam a saját lábamba a nagy sietség közben. Éreztem ahogy lehuppanok a lépcsőről, és szörnyen beverem a fejem.*

Sophie: *Pár másodperc múlva, már eszméletlenül feküdhettem.*