Peter: Jó a lányok lefeküdtek, most mi legyen?
Bred: Nem tudom. Valóban komoly az ügy?
Peter: Nem őrültem meg, és szerintem Sophie se.

Jason: Te eddig is őrült voltál.
Peter: Állj le! Próbálok rájönni mégis mi, folyik a lakásunkba neked meg legfőbb szórakozásod engem kiakasztani.
Jason: Szerinted engem nem érdekel? Elvégre én is itt lakom nem csak te!
Peter: Akkor legalább tégy úgy!
Bred: Azt hiszem jobb lesz visszavonulni… ^^”

Jason: Ezt az egészet te kezdted, és ha azt vártad, hogy majd tök könnyen megbocsájtok, akkor lásd be végre, hogy tévedtél!
Peter: Jason! Hányszor mondjam még neked el az ég szerelmére, hogy nem tudom, miről beszélsz??!!

Jason: Nagyon is jól tudod, miről beszélek!
Peter: Fogalmam sincs, fogd már föl!
Jason: Nem hiszem, hogy egy ilyen aljasságot képes lehet valaki elfelejteni! És még csak kárpótolni sem jutott eszedbe. Szégyellem, hogy rokonok vagyunk!

Peter: Igen, ezt azt hiszem észrevettem. Viszont felejtsd el, hogy ezen túl is részt veszek a kis játékodba!
Jason: Hogy mi?
Peter: Tudod, hogy anyuék mennyit beszélnek a családi összetartásról! Szerinted, hogy lettem ilyen jó színész? Köpni fogok, világos?!
Jason: Jó, legalább megtudják, hogy milyen egy gabonapehelylopó vagy! Úgyis nekem adnak majd igazat!

Peter: Gabonapehelylopó?
Jason: Vagyis, te!
Peter: Mi van?
Jason: Az isten szerelmére Peter! Emlékezz már!!! 7 éves voltál mikor, csak úgy felzabáltad előlem az összes gabonapelyhet mire fölkeltem!
Peter: Mi a…? Komolyan ez volna az, amiért mi ekkorra harcban állunk? Emlékszem arra a napra. És nem én voltam! Mire én föl keltem nekem sem maradt! Apu ette meg a gabonapelyhet!!!
Jason: Komolyan mondod?
Peter: Igen! Én is haragudtam rá.
Jason: Meg tudsz nekem bocsájtani? o.o

Peter: Mindig is tudtam, hogy nem vagy teljesen normális! Jó, hogy nem kezdesz el mindjárt a vállamon bőgni!
Jason: Késő… x”((
Peter: Ez a kedvenc pulcsim!!!

Bred: Furcsa egy család ez…

Jason: Ha bárkinek is beszélsz erről, én…
Bred: Kinyírsz, tudom.
ÁáÁÁÁÁáááÁÁÁÁÁáÁááá!!!

Bred: Nagyságos úristen!
Jason: Ez meg mi volt?

Peter: Mi történt?

Sophie: Valami van abban a szobában!
Bred: Meg ne fojts te lány!
Jason: Jellemző… Hozzám már megint senki!

Jason: De ennek most véget vetünk!

Jason: Szia Cari! Bocsi nem akartalak felébreszteni, de hát ömm… Én sem tudok aludni, amíg meg nem mondod, hogy mi most járunk vagy sem?

Jason: Kérdés volt, nem ajánlat… Miért mondja mindenki, hogy hülye vagyok?... Én is szeretlek. Szép álmokat rólam!
Peter: Oké, most bemegyünk erről a veszett hidegről és elmondjátok mi történt.

Rose: Kaparászás, suttogás. Ez korábban is előfordult már?
Jason: Nem, még nem.
Sophie: Hát, mert velünk igen.
Peter: Micsoda?
Sophie: Mikor anyum elkezdett külföldön dolgozni, Rose és Cari szinte átköltöztek hozzám. Folyton együtt voltunk napközben és a hétvégéken ott is aludtak. Úgy gondoltuk ki használjuk, hogy olyan sokat tudunk együtt lenni és új elfoglaltságot akartunk, amivel ezt az időt eltölthetjük. Végül a szellemek meg hasonlók mellett döntöttünk.

Rose: Meg tudtunk mindent, amit csak lehetett ezzel kapcsolatban, és ezek az ismereteink ma is megvannak. Sokat próbálkoztunk kapcsolatba lépni az odaáttal de örökké sikertelenül. Egy bizonyos napig… Határozottan emlékszem március 19.-e volt, és egy jó kis horror estét terveztünk. Tudjátok, először kis idézés aztán meg filmek.
Bred: Igen, tipikus csajos rémüldözős este, csak nálatok némi extrákkal.
Sophie: Úgy nézett ki megint nem járunk sikerrel, de ugye tükröt is használtunk az idézéshez, ami egyszer csak kettérepedt.
Jason: Hogy érted, hogy kettérepedt?
Rose: Szó szerint… Egyből abbahagytuk, de egy fontos műveletről ijedtünkben megfeledkeztünk.
Peter: Azt ne mondjátok, hogy nem űztétek el a szellemet?!
Sophie: Mi az, értesz hozzá?
Peter: Valamicskét.

Rose: Úgy gondoltuk lehet a gyertya lángjának melegétől törhetett félbe a tükör és próbáltunk lenyugodni. Horror filmek helyett inkább meséket néztünk. Reggelre az egész előző estére meg nem történtként tekintettünk.
Bred: És most jön a de?
Sophie: Pontosan. Mikor hétfőn este már nem voltak nálam és egyedül kellett éjszakáznom, baromi furcsa hangokat hallottam. Kaparászás a falon és mindenféle susogások. Úgy gondoltam körbe nézek, hátha beszökött egy macska vagy nem tudom és akkor a fürdőszobából úgy hallatszott mintha valami a földre esett volna, ugyan azt hittem szörnyet halok mégis megnéztem. Leszakadt a zuhany állvány és anyum rúzsa, amiről később kiderült, hogy magával vitte SimCity-be a földön hevert széttaposva.
Rose: Menten csörgött a telefon és Sophie kétségbeesetten mesélte el a történteket.
Sophie: Ezután hetekig váltogatva laktam vagy éppen Rosenál, vagy Carinél. Hazamentem és nem történt semmi.
Rose: Csak úgy megszűnt, de ez sem tartott sokáig. Pár hónappal később újra jelentkeztek a dolgok, és én is meg Cari is tapasztaltuk őket. Aztán véglegesen megszűnt…
Sophie: De most, hogy ez van, egyből attól kezdtünk félni, hogy ez a valami visszatért…